A 10 millió (elnézést 15 millió) futballedző országa vagyunk! Csányi elnök úr (többszörösen is az) kiállt a nyilvánosság elé és elmondta, amit gondol. Teljesen normális, hogy az MLSZ sajtótájékoztatót tart, sokan várták is mit mond, ki lesz az edző, meg kinek hullik a vére, mit gondol, esetleg lemond-e Ő maga.
Amit mondott elmondta. Osztán lett is ebbűl nagy virtcsaft édes véreim! A twitter és a fészbuk összeomlott annyi üzenet jött már a sajtótájékoztató közben, utána meg osztán hujjuj. Na nem kell mélyreható és a szakmailag kifundált válaszokra gondolni (na persze nem is három hónap múlva a Magyar Tudományos Akadémia reagált), ahh csak úgy iPodon (bár azon az Alkotmány, bocs Alaptörvény is összejött) sitty-sutty két újjal, keresztbe tett lábakkal, papír poharas kávé mellől! Ha van ékezet akko van, ha nincsen nem baj, ha betűtévesztés van az sem baj. A lényeg hogy ’rapid’ legyen a válasz, illetve legyen rövid és érthető, mer akko érti a zember is, meg idézi a Blikk.
Nesze Csányi…! Meg is kapott mindent, az elmúlt 20 évből, bumm bele a képibe a twitter habos tortát. Tomi nem maradhatott ki, Ő ért a focihoz volt sportminiszter (miután lediplomázott a kolléga, megjegyzem ’86-ban kezdte az egyetemet, a diplomát ’98-ban szerezte meg, hát igaz a jó munkához idő kell, ahogyan Pista barátom megjegyzi a hülyeséghez meg még több, de lapozzunk), MOB alelnök, MTK Elnök, képviselő a Parlamentben, meg most az EP-ben. Csak halkan kérdem, miért nem lett MLSZ elnök, ha ilyen jó ebben is…? Szóval Tomi, akiről a fülbevalót a minisztériumban vette le a portás Józsi bácsi egy tockos kíséretében első nap, mikor be akart menni, bealázott, illetve mondott egy jópofát. De jött a nyóckeres kolléga is, aki olyan ember barát, hogy a hajléktalanok, meg a drogosok imába foglalják a nevét, Ő is…
Nem a véleménnyel van a baj, mert ugye nekem is van! A baj a móddal van kollégák…! Twitteren egy sorban, meg fészbukon alázva? Miért kell ez ’vezető’ politikusoktól, akik tapsolva örömködnek a stadionépítésnek amikor a Vezénylő tábornok beszédet mond? Hát kérdem én, azok a beléptető kapuk felépültek? (Nem) Lett belőle börtön? (Nem) Ha mindenki lemond, beleértve Józsi bácsit is, a portást az MLSZ-ben, akkor jobb lesz? (Nem) Újra játszhatjuk a holland mecset (istenem inkább ne), vagy andorrát (azt még úgy se)? (Nem) Hirtelen megszületnek a 28 éves játékosok, akik csak a top európai ligák, meghatározó csapataiban kezdők hétről-hétre? (Nem) Egervári lemondott, hát oké korábban lehetett volna, ahogyan Csányi mondta. De a csapat sem mondott le, Dzsudzsák nem vitte vissza a Lamborghinit a szalonba: ’Ne haragudjatok, nem fogadhatom el, nem vagyok rá méltó!’ Beült a meccs után a lambóba, kisercintett a körúton, nyomott egy gázfröccsöt osztán elment vacsorázni negyvenhétezerbül.
Én mondjuk valami olyan megnyilvánulást szerettem volna hallani egy ’vezető’ politikustól, hogy aszondja: „ Igen, minden segítséget megadunk az utánpótlás neveléshez, meg az amatőr sporthoz, és támogatjuk az MLSZ-t a nehéz időkben, kérjük most támogassa mindenki a megújulást” vagy aszondja:”A Kormány átértékeli a sporttámogatások rendszerét és nagyobb hangsúlyt kapnak az egyéni sportok, Olimpiai sportágak” Hát nem ez lenne a normális? (Nem)
De nem, lehet köpködni a szotyolát a Vidi stadionban, nézni az új (külföldi) edzőt, aki remek munkát végez a frissen igazolt (külföldi, harmad osztályú) labdarúgókat, akiknek a Schwarzkopf egész éves hajzselé termelése van a fejen, illetve ha nincsen rajtuk akármilyen tetoválásból legalább fél négyzetméter, akkor nagy a baj, akik többet járnak a szoliba, fodrászhoz, meg a tatoo szalonba, mint erőnléti edzésre. Szóval akkor hátra lehet düli, osztán lehet tapsolni, meg eldönteni Magyarország sorsát a VIP-páholyban. Csányi uzsorásnak meg coki, ne tudálékoskodjon annyit, mennyen vissza a húsüzembe, vagy a bankba, majd mi tudjuk. A strandon a partról vizelünk a medencébe, már bele se megyünk ezért a vízbe.
Megaláztuk magunkat külföldön, itthon és egymás előtt, közösen egymást segítve sem fogunk össze, de marakodni a semmin, mint két hiéna a megmaradt csonton, azt bezzeg tudunk.
Ezért szánalmas ez! Legalább ebben legyünk egységesek, és ne jövő májusig akarjunk VB-t nyeretni a csapattal, hosszú, komoly MUNKA legyen ez! Legyen már EGYETÉRTÉS!